2010. január 3.

Látogatás a sírkertben

Ahogy azt tegnap elhatároztam, ma temetőlátogatás lett a ptogram. Ferit is felhívtam, hogy van-e kedvük  kijönni, volt.

A főbejáratnál találkoztunk dél körül. Mivel pár perccel hamarabb értünk oda, így a portán érdeklődtem egy kicsit, hogy pontosan hol is találhatjuk meg a sírt. Amit elsőre hallottam, az kicsit ijesztő volt, mert állítólag épp a sír mellett dőlt ki egy nagy fa. A biztonsági őr, egyébként nagyon készséges fiatalember, elmondta, hogy egy új, gránit sírt kell keressünk. A fa egyébként nem rá, csak mellé dőlt.

Megérkeztek Feriék is, elindultunk felkutatni a parcellát. Meg kell mondjam, hogy rosszabbara számítottam a találtnál. Meg voltam róla győződve, hogy egy dzsungelt találunk, ahová már a behatolás is nehézkes lessz. Nem így volt. Az igaz, hogy ez a rész már kívül esik a gondozott parktól, de azért járható. Kicsit lehangoló volt, hogy a parcellában lévő sírok zöme teljesen elhagyatott, pedig az itt nyugvók egykor  nemzetünk nagyjai voltak.

Készült néhány kép


Nincsenek megjegyzések: