Regényeinek nagy része idegen nyelveken is megjelent, a század vége felé tehát már az egész világon ismerték nevét. Franciaországban és Belgiumban is. De hogyan? Erről szól az alábbi anekdota:
1895-ben Pázmándy Dénes mint az interparlamentáris unió tagja, addig-addig kapacitálta Jókait, hogy menjen el vele az unió brüsszeli konferenciájára, mígnem rászánta magát az útra. A vonaton Pázmándy arról beszélt, hogy Jókainak milyen sok tisztelője van az unió tagjai között, akik őt roppant nagyra becsülik és igen vágyódnak
a személyes ismeretségre. Nem csoda, ha Jókai is egyre kíváncsibb lett a tisztelőire.
Amint reggel fölébredt a brüsszeli szállóban, sietve öltözködött, mert a hallban adtak egymásnak találkozót. De barátját nem találta ott. Kérdezősködésére mondják, hogy már rég elment egy nagyobb női társasággal.
Nahát, ha Pázmándy női társaságban van – gondolta Jókai -, nem lehet őt bevárni.
Elindult egyedül a tanácskozóterembe. Az már félig telve volt.
Ott az első embernek, aki útjába akadt, bemutatkozott. Az is elmormolta a nevét – és sietett tovább. Bemutatkozik egy másiknak – megint néma közöny. Egy harmadiknak – rá se néz.
Egy negyediknek – az is tovább áll.
No, de most már elég volt! – bosszankodott Jókai. – Ezek várnak engem? Kerülj csak elém, Pázmándy Dénes, majd üstöknél ragadlak, meglásd!
Egyszer csak lohol feléje uniós tag barátja, és messziről kiabálja:
Móric bátyám, hol vagy? Mind csak téged keresünk!
Hát mért nem vártál rám a hallban? Hiszen az urak már égnek a türelmetlenségtől, hogy megismerhessenek.
De már erre Jókait is elhagyta a béketűrése. Felfortyant s szidta Pázmándyt, hogy máskor az öregapját tegye bolonddá, ne őt!
De hát mi baj van, Móric bátyám? – kérdi amaz csodálkozva.
Mi baj? Te istentől elrugaszkodott széltoló, te! Mi baj? Azt mondtad, hogy ezek várnak rám. Aztán akiknek csak bemutatkoztam, egyik se hallotta híremet-nevemet!
Pázmándy végighallgatta a szidalmakat, aztán ártatlan képpel kérdezte:
Hát hogy mutatkoztál be nekik, Móric bátyám?
Hát a nevemen.
Mit mondtál, hogy hívnak?
Ahogy hívnak: Jókai Mórnak.
Hja, Jókainak? Az más! Akkor értem. Ide nézz, Móric bátyám!
Erre a terem közepén felugrik egy székre és elkezd kiabálni hangosan, ahogy csak kifért a torkán:
Uraim, van szerencsém bemutatni önöknek a híres magyar regényírót, Zsoké Móricot!
Lett erre nagy lelkesedés.
Zsoké! Zsoké! Éljen Zsoké! – kiáltották százan is. Vitték az elnöki emelvényre, ölelték, szorongatták. Hát persze, mert most már tudták, hogy kicsoda.
Csak ő, az ünnepelt nem tudta addig, hogy franciául nem Jókai, hanem Zsoké a neve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése