Pulszky Terézia: Egy magyar hölgy emlékiratai (1850-London)
„Felséges úr! Az Erdéllyel egybeolvadt Magyarhon nevében jövünk Felséged elébe, mely a felséges uralkodó ház iránt századokon át tanúsított tántoríthatatlan hűségének érzetében méltán megkívánja, hogy az ország jogainak sértetlen megtartásában koronázott királya által támogattassék. Ferdinánd volt Felséged uralkodó házából az első, kinek Magyarország, s Leopold, kinek Erdély önkéntesen, szabad akaratából tette fejére királyi szent koronáját.
Magyarország nem fegyverrel meghódított tartomány, hanem egy oly szabad ország, melynek alkotmányos szabadságát, önállását s függetlenségét Felséged koronázási esküvel biztosító s megpecsételé. Azon törvények által, melyeket Felséged f. é. aprilhó 11-kén legfelsőbb királyi jóváhagyásával szentesített, a nemzetnek régtől fogva hőn táplált kívánatai teljesíttettek. És ezen a nemzet megnyugodva, régi hűséggel s a szabadság kölcsönözte kettőztetett erővel készen állott a több oldalról fenyegető veszélyeknek közepette Felséged trónjának fentartására.
Most Magyarország több részein pártütés van, melynek vezérei folytonosan és nyíltan azt állítják, hogy az uralkodó ház érdekében s Felséged nevében ütöttek pártot és zendültek fel a magyar nemzetnek Felséged által ismételve, törvényileg biztosított szabadsága s önállása ellen. A magyar hadsereg egyik része az ausztriai monarchia érdekében Olaszországban vérzik, s a csatatéren diadalbabérokat arat addig, míg ugyanazon sereg másik része arra izgattatott, hogy az ország törvényes kormányának az engedelmességet felmondja. Azon pártütésnek, mely Magyarország alvidékein a békés falvakat porrá égeti, ártatlan asszonyokat s gyermekeket a barbár népek szokásait túlhaladó kínzással végzi ki, mint szinte azon pártütésnek is, mely Magyarországot Horvátországból ellenséges beütéssel fenyegeti; sőt már Fiumét, a magyar kikötőt és a szlavóniai megyéket minden legkisebb ok nélkül el is foglalta – mozgató rugója nem más, mint azon reactionalis törekvés, mely magának czélul tűzte ki, Magyarország törvényes önállását és a nép szabadságát megsemmisíteni, s a Felséged dicsőült ősei s magának Felségednek koronázási esküje következtében szentesített törvényeket széttépni.
A magyar törvényhozás Felséged felszólítására a haza védelme végett már két hónappal ez előtt összegyűlt. És most kívánja e nemzet, hogy Felséged a törvényhozást, nagy munkájában, királyi méltóságának súlyával támogassa azon törekvésben, mely a haza megmentésére lévén irányozva, Felséged királyi trónjának épségben tartásával ugyanazonos. Ennek következtében a magyar nemzet nevében kérjük Felségedet:
Méltóztassék sikeresen rendelkezni, hogy az ellenség előtt jelenleg nem álló magyar hadseregek Magyarországba rögtön bevonuljanak, s a minisztérium rendelkezése szerint honvédelmi kötelességeiket vitézül és híven teljesítsék.
Parancsolja meg felséged, királyi kegyelme elvesztésének s a törvényes büntetésnek súlya alatt, hogy mindennemű hadsereg, mely Magyarországban van, a magyar törvény fenntartásának és az ország védelmének kötelességét a pártütők ellen – bár kinek nevét és zászlaját bitorolják is azok, pontosan teljesítse.
A magyar nemzetnek elhatározott szándéka közte s a horvát nemzet között fennforgó nemzetiségi s beligazgatási kérdéseket még a jelen országgyűlésen, az egyenlőség, testvériség, szabadság és közös alkotmányosság alapján megoldani és kiegyenlíteni. Horvátország jelenleg katonai zsarnokság alatt van; és ez által polgárai megakadályoztatnak törvényes kívánataiknak a magyar törvényhozás elébe juttatásában. Tegyen azért Felséged sükeres rendelkezéseket, hogy a horvát nemzet ezen zsarnokság alól felszabadítva, szabadon nyilatkozhassék. A pártütőleg elfoglalt szlavóniai megyék és Fiume pedig azonnal visszaadassanak.
A magyar nemzet nem kételkedik, hogy létezik egy reactio, mely czélul csak önhasznát tűzte ki, és hogy ezt Felséged nemcsak eltávolítani, de a büntetendőket megbüntetni is fogja.
Kívánja a magyar nemzet, méltóztassék Felségednek a Magyarország gyűlése által már felterjesztett törvényeket királyi jóváhagyásával szentesíteni; és a nemzet körébe, Budapestre azonnal lejőni; a törvényhozásnak és alkotmányos kormánynak működéseit királyi jelenlétével ön magas személyében gyámolítani és vezérleni.
Felséges úr! A magyar nemzet életének jelen perczei annyira fontosak, hogy a hű nemzetre a halogatások jelenleg legkárosabban hathatnak. Alattvalói hűséggel kérjük azért Felségedet, hogy kívánatainkat teljesíteni, különösen pedig Magyarországban haladék nélkül megjelenni annál inkább méltóztassék, minél bizonyosabb az, hogy ezen kérésünk teljesítése nélkül a bizalom megingattatván, a törvényes eszközök sikeres használatában elzsibbasztott magyar minisztérium a belbékét és rendet helyre nem állíthatja.
Felségednek gyors elhatározásától függ ezen megmérhetetlen veszélynek elhárítása. Járuljon Felséged királyi hatalmának mérlegbevetésével a haza megmentéséhez, és a magyar nemzet tántoríthatatlan hűséggel fogja támogatni Felséged trónját.”
Válaszul az uralkodó a kezében tartott papírból, akadozó stílusban a következő szöveget olvasta föl:
Eszerint: szentnek tekintve tiszteletben tartja azokat a törvényeket, az ország önállásával együtt, amelyekre felesküdött; hogyha eredeti formában nem szentesítené a legutóbb eléterjesztett, katonai seregek létesítésére és pénz megszavazására tervezett törvényjavaslatokat, annak csupán az lehet az oka, hogy azok nem válnának az ország előnyére; és hogy kényes egészségi állapotára tekintettel nem utazhat nyomban Magyarországra leghűségesebb alattvalóihoz.
Mikor az uralkodó befejezte beszédét, a küldöttség meghajolt előtte, de az éljenzés ezúttal elmaradt. A magyar nemzetet képviselő urak csendesen távoztak. Lefelé lépdelve a lépcsőn a testőrök megszólaltak: „Amint szükséges, mind visszatérünk Magyarországra.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése