2010. január 2.

Csép

Csép a török hódoltság előtt a környék legjelentősebb települése volt, amely 1543 után teljesen elnéptelenedett. A török idők elmúltával, 1672- 73-ban már Pázmándy Gergely tulajdonában állt a település, aki szlovák jobbágyokkal telepítette újra Csépet, a lakosok azonban a kedvezményes évek elmúltával elvándoroltak. 1713-ban a földbirtokos maga is itt telepedett le. (A Pázmándy család egyik ágának 1720 (1698?) ban a "szomori és somodori" előneveket adományozta az uralkodó.)


Pázmándy Gergely majorságot is létesített a faluban, ahol hamarosan megindult a gazdálkodás. A földbirtokosnak hét gyermeke született, örökösei - az akkori idők leghatékonyabb gazdálkodási formáját alkalmazva - nemesi közbirtokosságot szerveztek a 4660 holdas területen. Ez abból állt, hogy a közbirtokoscsaládok közösen művelték aföldet, irányították a terület hasznosítását, valamint közösen aknázták ki az ún. kisebb királyi regáléjogokból - mint például a kocsmáitatás, a vendégfogadó vagy a mészárszék tartása - behajtható jövedelmeket.

Nincsenek megjegyzések: